Idegenforgalmi adatbázis>>>
Több száz ajánlat egy helyen!
 


TURISTAVÍZUMMAL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBA

Vízum
Kezdjük azzal, hogy a vízum nem jog, hanem kiváltság. Teljesen a kiadó ország hatóságaitól függ, adnak nekünk vagy sem. Sőt, aki megkapta, azt sem kötelező beengedniük az országukba. Ez így van a világ összes országában, Magyarországon és az Egyesült Államokban is.

Ki kaphat?
Annak, aki turistavízumot szeretne kapni, el kell oszlatnia az USA törvényeinek feltételezését, miszerint minden vízumkérelmező bevándorlónak tekintendő.
A gyanút eloszlatni úgy tudjuk, ha igazoljuk, leginkább papírok segítségével, hogy sok minden köt az itteni lakóhelyünkhöz, munkánkhoz, családunkhoz. Ha megfelelőek a papírok, nem kell interjún beszámolni magunkról és terveinkről a szigorú konzulátusi alkalmazottnak. És ha utazási irodán vagy postán keresztül intézzük, közelébe sem kell mennünk a követségnek.
Számítsunk azonban arra, hogy bárkit behívhatnak interjúra.

Hol és hogyan lehet intézni a kérelmet?
A vízumot az USA budapesti nagykövetsége adja ki, ott is az ún. NIV, tehát a nem-bevándorló vízumokkal foglalkozó osztály. Ide kell e kérelmet benyújtani.
Az osztály kizárólag előzetes telefonos megbeszélés alapján, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken fogad ügyfeleket. Előzetesen megbeszélt időpont nélkül a kérelmezőt nem engedik be a Konzulátusra!

Magyar állampolgárok számára létezik egy olyan lehetőség is, hogy utazási irodán keresztül nyújtsák be a kérelmet. Ezzel megspórolnak legalább egy sorban állást, időpont kérést.
Szintén megfontolandó megoldás postai úton intézni a kérelmet. Elfoglalt vagy Budapesttől távol élő emberek számára feltétlenül ez a két módszer a célravezető.

A személyesen történő vízumkérelmezés folyamata általában a következő módon zajlik le:
- A kérelmező telefonon megbeszél egy időpontot
- A Magyar Külkereskedelmi Bankban forintban befizeti a 45 dolláros vízumkezelési költséget (Az MKB bármelyik fiókja elfogadja a befizetést)
- Kitölti az vízumkérő űrlapot - vízumkérő űrlapokhoz ingyenesen lehet hozzájutni a nagykövetségen és több utazási irodában, valamint letölthető a konzulátus honlapjáról is
- Beszerzi a szükséges igazoló dokumentumokat
- Benyújtja a kérelmet

Mi kell hozzá?
Mindazoknak, akik vízumért folyamodnak, a következőket kell benyújtaniuk:
- egy hiánytalanul kitöltött vízumkérő űrlap,
- egy fotó (37 mm x 37 mm),
- Magyarországhoz fűződő kapcsolataik szilárdságát bizonyító támogató dokumentumok,
- minden, korábban kiadott amerikai vízum,
- egy útlevél, amely legalább 6 hónapig érvényes lesz még a tervezett amerikai utazás után, és
- nyugta arról, hogy forintban befizették a 45 dolláros vízum kezelési költségét.

A kötődést bizonyító iratok:
Alkalmazottaknak munkaadójuktól kell igazolást szerezniük, amelyből megtudható, mióta dolgozik ott, mi a beosztása, mennyi a fizetése.
Aki még diák, annak ezt kell bizonyítania a beiratkozást igazoló valamilyen hivatalos dokumentummal. Nekik még az utazás költségeinek fedezetét is fel kell mutatniuk.
Magánvállalkozások tulajdonosainak mellékelniük kell a nevükre kiállított vállalkozói igazolvány fénymásolatát, adóbevallásaik másolatát, valamint egy levelet, amelyben leírják, hogy mióta működik a vállalkozásuk, mivel foglalkozik, és nekik személy szerint mennyi jövedelmet biztosít.

Mennyi időt vesz igénybe?
Kérelmüket jóval utazásuk megkezdésének időpontja előtt nyújtsák be!
A vízumok általában a kérelmezővel folytatott interjú után egy héttel készülnek el, de addig akár két-három hét is eltelhet a benyújtás időpontjától.
Ha utazási irodán keresztül intézzük, a folyamat általában 2-3 hetet vesz onnantól, amikor az iroda benyújtja a kérelmeket.

Személyes vízumügyintézés
Amennyiben személyesen kívánja vízumkérelmét benyújtani, akkor a 267-4400-es telefonszámon, illetve faxon kell időpontot egyeztetnie a konzullal.

Az USA Nagykövetség címe: 
Budapest V. KER. 
Szabadság tér 2.
Szerdán nincs ügyfélfogadás!

Az említett utazási okmányok mindig legyenek kéznél, mert a repülőtéren több ellenőrzési ponton is elkérhetik!!!

Vámrendelkezések
Az USA területére nem lehet élelmiszereket, zöldségeket, gyümölcsöt és kábítószereket bevinni. Ha Önnél maximum 10.000 USD készpénz, legfeljebb 1 karton cigaretta vagy 50 darab szivar, 1 liter szeszes ital (csak 18 év fölött) és maximum 100 dollár értékű ajándék van, akkor a zöld folyosón haladhat tovább. Ellenkező esetben a piros folyosót kell választania. A vám-árunyilatkozaton (ezt a repülőgépen kapja meg) fel kell tüntetni azt, ha 10.000 USD-nál több készpénzt kíván bevinni az ország területére.

Valuta és hitelkártya
Az USA-ban a hitelkártyáknak sokkal nagyobb szerepe van, mint itthon, Magyarországon. Szinte mindenhol elfogadják fizetőeszközként. A legelterjedtebb hitelkártya típusok a VISA, az Eurocard / Mastercard, az American Express. Mindenképpen célszerű némi készpénzt is vinni, az azonnali kiadások fedezésére (taxi, telefon). A legtöbb gyorsétkezdében és kávézóban csak készpénzt fogadnak el.

Forrás és további hasznos információk, kapcsolódó írások

 


©2000-2002 Helita Bt.
Világlátó - Dohotourist Utazási Iroda Online Utazási Szolgáltatások

A Világlátó szolgáltatásainak turisztikai hátterét a Dohotourist Utazási Iroda biztosítja.
Engedélyszám: R-0562/93, Bankszla.szám: Postabank Sopron: 11996004-02205005-10000159 
1061 Budapest, Jókai tér 7. Tel.: 302-8426, 302-3534 Fax: 269-3645
E-mail:
info@vilaglato.hu