Bern
Bern úti célok:
Bern
BernZürichtől mindössze egy órányi vonatozás Bern, Svájc fővárosa. Megéri átruccanni, mert óvárosa gyönyörű (nemhiába tartja számon az UNESCO a világörökség részeként). Árkádos házai a XII. században épültek, egységes, homokkővel burkolt homlokzatait tengernyi muskátli díszíti. Az árkádok alatt elegáns és elérhető árú üzletek, hangulatos vendéglők, hat kilométeren át. Az egykor kötelezően az utcára nyíló pincék (hogy a városatyák bármikor benézhessenek, mit tartanak bennük) ma üzletek, bárok, pinceszínházak.
Bern 2005-ben két nagy eseménnyel is büszkélkedhet:
Júniusban megnyílt a Paul Klee Centrum a híres olasz építész, Renzo Piano által tervezett „üvegvonatban”, ahol a művész teljes életművét, festményeit, zeneműveit, költeményeit bemutatják.
A másik óriási sikerrel látogatott kiállítás Albert Einstein nevéhez fűződik, aki itt, Bernben éppen száz éve tette közzé relativitás elméletét. A Historisches Museum kiállítása a tudós életén keresztül végigkíséri a XX. századot. Korabeli filmekkel, virtuális vetítésekkel, használati tárgyakkal, személyes emlékekkel és a Világegyetem szemléletes bemutatásával segít, hogy az elméletet az utca embere is megértse. Lenyűgöző élmény, egész napos program – megér egy berni éjszakázást. Szerencsére itt lényegesen olcsóbbak a szállodák.
Forrás: Bern ismertető - Start Utazás
Keresés
7 481 utazás 129 849 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?
-
Luxushotel akció! Dominika: Grand Palladium Punta Cana Resort & Spa 5*, all inclusive (Madridból charterrel)
-
Thaiföld illeték mentesen! Koh Chang: Gaja Puri Resort & Spa 4*, reggelivel, repülővel
-
Dominikai Köztársaság: Occidental Grand Punta Cana Resort 5*, all inclusive (Madridból charterrel)
-
Előfoglalási akció! Kenya, Diani Beach: Kaskazi Beach Hotel 3*+, all inclusive
-
Mauritius: Le Meridien Ile Maurice****+


