Ablak a Világra - Utazási magazin


Málta: a nemes lelkű lovagok hazája



Málta: a nemes lelkű lovagok hazája

Ha Máltát jellemezni kellene, akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk: a szigetország hangulata egy csipetnyi olasz, arab és brit életérzést tükröz. A Szicília és Afrika, Gibraltár és Alexandria között, a Földközi-tenger közepén elhelyezkedő Málta és a hozzá tartozó két sziget, Gozo és Comino, emberemlékezet óta a hajósok menedékének számított. Ma az egyedi hangulatra vágyó utazók egyik fellegvára.

Máltán az életstílus mellett az anyanyelvben, is megmutatkozik a hármas hatás: a máltaiak nyelve ugyanis az olasz, az arab és az angol keverékéből alakult ki. Nem véletlenül, hiszen fekvése és stratégiai fontossága miatt Máltán föníciaiak és karthágóiak, rómaiak és bizánciak, normannok és kasztíliaiak, johannita lovagok, franciák és angolok adták egymásnak a kikötőket és a hatalmat – valamennyien hátrahagyva kultúrájukat. Ezért van az, hogy Máltán, a helyi mellett az angol is hivatalos nyelv. A szigetország vonzerejét, természeti adottságai mellett az is erősíti, hogy a hatalmas nemzeti öntudattal rendelkező máltai emberek roppant barátságosak és vendégszeretők.

Valletta, a főváros, melyet „urak építettek uraknak”, funkcionális városépítészettel rendelkezik: az egymásra merőleges párhuzamos utcák biztosították a város egészséges szellőzését.A lovagok fénykoráról mesélő többszáz éves mézszínű épületek a szentek szobrainak fülkéivel, színes redőnyű verandáival, fényes kopogtatókkal, köteleken száradó kiterített fehérneműkkel, a pékségek friss süteményeinek illatával, művészkávéházakkal barokk vidámságot és életkedvet sugároznak.

Turistaként, családdal Máltán járva kihagyhatatlan látványosság a Mediterraneo Marine Park (Bahar Ic-Caghaq településen), ahol papagáj-, fóka- és delfinshow szórakoztatja a közönséget, akár a delfinekkel úszás élményét is átélve. Csodaszép természeti látványosság a sziget délnyugati partján lévő Kék Barlang, ahová motorcsónakkal juthatunk, elámulva azon, ahogyan a tintakék tengerből egyszer csak elénk bukkan a távolban egy hófehér szikla.

Amennyire kicsi a máltai szigethármas, annyira sok a művészi vénával megáldott lakója, és kiemelkedően nagy hagyományú a kávéházi élete. Felejthetetlen élvezet itt egy Cassatella (ricottás-marcipános sütemény) elfogyasztása, és ilyenkor mondjuk önkéntelenül is feltör belőlünk az érzés, hogy Málta milyen ennivalóan jó hely.


Forrás:   









© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás