Ablak a Világra - Utazási magazin


Nagykarácsony, Mikulásház


Kapcsolódó cikkek



Nagykarácsony, Mikulásház

A jelenleg mintegy ezerhatszáz lelkes település Fejér megye déli részén, a fővárostól közel száz, Székesfehérvártól ötven, Dunaújvárostól huszonöt kilométerre található. 

Az elmúlt évtizedekben a község folyamatosan fejlődött, a lakosok szorgalma mellett nem utolsósorban a falu nevének "értő" kihasználásának köszönhetően: a Magyar Posta 1989-ben bevezette az ünnepi bélyegzést, 1992. óta pedig szeretetposta működik a faluban: advent idején "Nagykarácsonyon keresztül" bélyegzővel látják el az ünnepi küldeményeket.

Még a postai irányítószám is Nagykarácsony nevére utal: 2425.

Szintén a téli ünnepekhez kapcsolódik az 1995-ben megnyitott nagykarácsonyi látványosság: a Mikulásház, és bár a Mikulás azóta többször is  új otthonba költözött, az intézmény azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

A kezdeményezés előtörténetéhez tartozik, hogy a Magyar Posta 1994-ben alkotópályázatot hirdetett általános iskolásoknak Tervezz karácsonyi bélyeget! Címmel: a nyertesek jutalma a díjak mellett nagykarácsonyi táborozás volt a következő esztendőben. A nyári Mikulás-tábor során, a településsel való ismerkedés, kézműveskedés napjaiban vetődött fel az ötlet: mi lenne, ha Nagykarácsonyban lakna a magyar Mikulás.   

Az ötletet még a tábor évének telén tett követte: a nagykarácsonyi önkormányzat és a Magyar Mikulás Alapítvány közös szervezésében egy üresen álló, bérelt épületben megnyitotta kapuit a Szent Miklós legendájának szellemében működő intézmény. Az első időszak még a szervezőket is meglepte: az első évben "csak" egy hónapig működő Mikulásházba kétezer-ötszáz látogató érkezett az ország minden pontjáról. A siker másik eredménye, hogy már abban az évben Nagykarácsony lett a Mikulás-levelezés központja.

A ház látogatottsága azóta is imponáló: 1996-ban hatezer vendég érkezett, egy évre rá a látogatottság átlépte a tízezres álomhatárt. Az önkormányzat 1996-ban létrehozta az intézményt azóta is működtető "Nagykarácsonyért, a karácsonyi ünnepekért" Közalapítványt, 1997-ben már "állandó lakhelyén", egy átalakított szolgálati épületben fogadta kis vendégeit a Mikulás. A ház játszószobával, kézműves foglalkoztató helyiséggel és - új idők új szele - számítógépes sarokkal fogadja a gyerkőcöket, a falu emellett kiegészítő rendezvények egész sorával várja a Nagykarácsonyba látogató csoportokat .

A nagykarácsonyi program egyre népszerűbb és vonzóbb: a gyerekek által teleírt vendégkönyv tanúsága és a folyamatos pozitív visszajelzések között talán mégis arra a legbüszkébbek Nagykarácsonyban, hogy immár visszatérő vendégként üdvözli magyar kollégáját a finn Világ Mikulása - idén december 5-én érkezik -, de levélben megkereste már a kanadai, sőt, az ausztrál Mikulás is. 2003.-ban megalakult Nagykarácsonyban a Mikulásfalva Látványfalu üzemeltető, Hagyományőrző és Természetvédő KHt. A társaság feladata a Mikulásprogram folytonos fejlesztése és egy mesefalu, Mikulásfalva felépítése.

Forrás és további információ:
http://www.mikulashaz.dunaujvaros.com/index.htm


Forrás:   









© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás