Skandináv körutazás: három ország öt városa

Kedvencek közé     Nyomtatás     Küldje el ismerősének!        Azonosító: 167951
Lejárt ajánlat
Ellátás: reggeli
Szálláshely:4*
Indulás:Budapest
Utazás:repülővel
Típus:körutazás

Ország: Dánia, Norvégia, Svédország
Város: Göteborg, Koppenhága, Malmö, Oslo, Stockholm

Szállás / program részletes leírása



Program:

1. NAP: Elutazás Budapestről a kora délutáni órákban, érkezés Koppenhá- gába. Transzfer a repülőtérről a szállodába, közben informatív városnézés. Koppenhága Skandinávia legnagyobb és legpezsgőbb városa. Egy hét is kevés lenne ahhoz, hogy keresztül-kasul járjuk a dán fővárost, megismerkedjünk valamennyi történelmi nevezetességével, műemlékével, a kikötő hangulatá- val, pedig Koppenhága másfél millió lakosával, Európa kisebb fővárosainak sorába tartozik. Hiába keressük a nagyvárosokra jellemző felhőkarcolókat, még a külterületeket is jobbára a klasszikus stílusú épületek uralják, ez a lakónegyedekre is vonatkozik - a tetszetős és egyöntetű városkép nagyrészt a sok, hatemeletes lakóháznak köszönhető. A szokásos felhőkarcolók helyett templomtornyok szakítják meg a látképet. Szállásunk elfoglalása.

2. NAP: A reggelit követően csoportkísérőnkkel teszünk egy sétát a belvá- rosban. A dán főváros igazi ékessége az impozáns Radhaus, a városháza. A homlokzatot Absolon püspök szobra ékesíti: ő alapította meg 1167-ben a várost. Megnézzük a Tivoli kertet, amely oly híres, hogy az élményért, sajátos hangulatért a világ sok tájáról idezarándokolnak a turisták. Nyboder - a főváros szimbólumának tartott, kis hableány, szobor megtekintése elengedhetetlen részét képezi a városnézések. Andersen egyik bűbájos meséjé- nek hőse volt a 15 éves vízilány, aki egy ifjú hercegbe szerelmesedett bele, reménytelenül. Néhány lépésre a parttól, a sekély vízben, egymásra rakott nagy sziklatömbökön ül a megtestesült szelídséget és az emberi nem iránti vágyakozást sugárzó kis bronzsellő. A szobor a koppenhágaiak kedvence. Visszatérés a szállásunkra, szabad idő.

3. NAP: Kora reggel indulás Malmőbe, az utat Európa egyik leghosszabb hídján, az Öresundsbronon keresztül tesszük meg. Az érkezést követően rö- vid városnézés (malmői vár, Forgó Torzó, mely Svédország legmagasabb és legérdekesebb toronyháza, Városháza, Szt. Péter templom). Továbbutazás északra, Helsingborg városán áthaladva érkezés Göteborgba. Séta a városközpontban, látogatás a Haga negyedbe, ahol érdekes háromszintes épületeket találunk, amelyek alsó szintje kőből, a felső kettő pedig fából készült. Késő délután utazunk szállásunkra, Trollhattanva.,

4. NAP: Reggel után folytatjuk utunkat Svédország nyugati partszakaszá- ra, majd onnan Norvégiába, érkezés Osloba, szabadidő, vásárlási lehetőség. Szállás elfoglalása.

5. NAP: Az egész napot Oslo felfedezésével töltjük. Oslo, Európa egyik legdrágább városa, azonban magas életszínvonala ellenére sokat megőrzött északiasan tartózkodó, vidékies, ám barátságos bájából. Oslo nem büszkélkedhet jelentősebb műemlékekkel és nevezetességekkel, mégis hangulatos, mondhatni: emberléptékű város, olyan, ahol szívesen sétál, gyalogol az ember. Már csak azért is, mert a főváros területének nagy részét erdő borítja. Számos, megtekintésre érdemes múzeuma, építészeti műemléke fákkal kö- rülvéve többnyire a belvárosban található, és gyalogszerrel is könnyen elérhető. Délután szabad idő, amikor is kompra szállhatunk, hogy áthajózzunk a Bygdøy-félszigetre, ahol a házak nagy része, érdekes múzeum. Látogatást tehetünk a Viking Hajó Múzeumban, itt őrzik a tengerjáró norvégok legnevezetesebb emlékeit: három viking hajót, köztük a híres 21,5 méter hosszú Oseberget. A hajót 850 táján építhették, és 1904-ben ásták ki az Oslo-fjord mellett. Szállás Osloban.

6. NAP: A reggelit követően körutazásunk utolsó állomására utazunk, útközben érintve a Vanern tó partján eélterülő városkát Karlstadot. 750 évvel ezelőtt lett a svédek birodalmának fővárosa Stockholm. A Mälart-tó és a tenger találkozása egy kis szigetet fog közre, erre telepedtek az első lakosok, itt épített palotát a király is, itt található a Gamla Stan, az óváros. Szállás Stockholmban.

7. NAP: Reggeli, majd csoportkísérőnkkel teszünk egy nagyobb sétát a belvárosban. Stockholm leghangulatosabb negyede az óváros, a Királyi Palota udvarán naponta megtekinthetjük a látványos zenés őrségváltást. A palota mellett magasodik az impozáns, gótikus stílusú katedrális. Számos értékes mesterművet láthatunk benne, köztük az 1650-ben készült ezüst oltárt, Sárkányölő Szent György 15. században készült szobrát, valamint az 1696- ból származó Utolsó ítélet című festményt. Az óváros zegzugos, élettel teli kis utcái adják Stockholm igazi arcát. Ódon házak, aprócska udvarokkal, régi szobrokkal, kőfaragásokkal, kávéházak, kis üzletek, utcazenészek – minden megvan, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat. Egy kis hídon áthaladva, a part mentén végigsétálva jutunk el Stockholm jelképéhez, a látnivalókban bővelkedő Városházához. Az épületet, melyet egyesek a 20. századi Európa legszebb építészeti alkotásának tartanak, 1923 Szent Iván éjjelén adták át rendeltetésének. Egy másik sziget, Djurgården nevezetessége a Vasa-múzeum, ahol a 17. századi legendás hajómonstrumot, a Vasa-t tekinthetjük meg. Szállás Stockholmban.

8. NAP: Reggeli, majd transzfer a repülőtérre, hazautazás Budapestre. 



Tudnivalók az árról

Az ár tartalmazza:
- repülőjegy,
- transzfer,
- szállás,
- reggeli,
- magyar idegenvezetés.

Külön fizetendő:
- repülőtéri illeték,
- foglalási díj,
- baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás,
- útlemondási biztosítás.

Helyben fizetendő:
- belépődíj (55 EUR).

 
Töltődik a foglalási lap




Keresés
8 477 utazás 336 388 indulási időpontja között.
Utazási magazin
További úti célok


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás