Ablak a Világra - Utazási magazin


Extrém sport és szórakozás Dubaiban


Kapcsolódó cikkek



Extrém sport és szórakozás Dubaiban

A dubai társadalmi élet fontos, a turisták által kevésbé ismert színtere a teveverseny. A futamokat a téli hónapokban keddi és csütörtöki napokon, a város szélén lévő pályán tartják. A versenyek túlfűtött hangulata leginkább valamiféle falusi vásár és népünnepély keverékére emlékeztet. A futamok alatt a tevetulajdonosok egymást túlkiabálva bíztatják a tevezsokékat, a teveedzők pedig időnként négykerekű járgányaikon a tevék után iramodva porfelhõbe burkolják a közönséget. A pálya körül földre terített gyékényeken vidéki árusok kínálják portékáikat. 

Egy sivatagi vagy egy hegyvidéki szafari semmivel nem helyettesíthetõ. Bár az emirátus területébõl a sivatag alig több mint 4000 négyzetkilométert foglal el, homok, szikla, gyér növényzet és oázis szinte végtelen kombinációban található meg e tájon. A Hajar-hegység mentén például természetes vízforrások által éltetett buja datolyaligetek zöldellnek, de néhány kilométerrel távolabb már végtelen homokdûnék uralják a látóhatárt. Szafarira indulhatunk négy lábon, azaz teveháton, de akár négy keréken is.

A szokatlan sportok szerelmesei sítalpon is próbát tehetnek - a homoki sízés az utóbbi évek slágere. A jelöltek speciális sítalpakon siklanak le a magas homokdûnék oldalán - állítólag majdnem olyan, mint az igazi, csak egy kicsit melegebb. Nem lesz gondja az estére sem. Részt vehet a csillagos ég alatt egy sivatagi vacsorán: itt szabad tûzön készült ételeket - legtöbbször hagyományos arab barbecue-t - szolgálnak fel, majd hastáncosnõk bájaiban gyönyörködhet. Jobb helyeken egy kis vízipipára vagy solymász bemutatóra is számíthat.

Dubaiban számtalan golfpálya várja a látogatókat. De még azoknak is érdemes egy-egy klubba betérniük, akiknek e sport nem különösebben dobogtatja meg a szívét, a sivatag közepén zöldellõ oázisként elterülõ, pazar melléképületekkel ellátott parkok ugyanis senkit nem hagynak hidegen. A hattai Fort Hotel pályájának pedig sziklás hegyláncok szolgálnak impozáns hátterül.


Forrás:   









© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás