Ablak a Világra - Utazási magazin


Harry Potter Orlandóban



Harry Potter Orlandóban

A floridai Orlandóról túlzás lenne azt állítani, hogy a szépségéért érdemes felkeresni. Az apró városközponton átvezető főúton, az International Drive-on járva ugyan kellemes hangulatú séta közben élvezhetjük a kissé párás trópusi levegőt, de erre úgysem igen marad idő. Még akkor sem, ha a mókás, egy földrengés eredményeként a feje tetejére állt házat utánzó WonderWorks épülete és a benne lévő, oktatva szórakoztató intézmény tényleg jópofa látványosság és már ide is került egy lassan már mindenütt – így Pesten is – megszokottá vált óriáskerék. Vagy a New Orleans-i hangulatú apró buszokkal még a nagy bevásárlóközpontokba, a mallokba is eljuthatunk.
 
Mert aki ide érkezik – különösen ha a családdal együtt látogat a városba – szinte biztosan a világ legjobb témaparkjait akarja felkeresni. Amelyekhez foghatót csak Los Angelesben és környékén találni. Persze a Disney 4 különböző téma és 2 víziparkja – közte a Magic Kingdom Park, a Disney’s Animal Kingdom ParkWorld -, valamint a SeaWorld és az Universal Studios mindegyike legalább egynapos látványosság – ha nem több.
 
Az Universal Studios legújabb, valóban világraszóló attrakciója a Harry Potter Park a “The Wizarding World of Harry Potter”, amely még a legnagyobb HP hívőket is elvarázsolja. Természetesen a Platform 9 ¾ -en kell felszállni a Londont idéző piros Hogwart Express-re, hogy eljussunk a J.K. Rowling népszerű regényét tényleg élethűen visszaadó témaparkba, ahová a sötétedés után a legjobb megérkezni. Mert az apró, sötét Diagon Alley meleg fényű varázslóüzleteinél nézelődve – mondjuk egy igazi varázspálca vásárlás előtt -, igazán a meglepetés erejével hat, amint a Gringotts Bank tetejéről, egy hatalmas sárkány lövell lángot az arra járókra. Akik egy édeskés vajsör, vagy egy legendássá vált tök italt kortyolva merenghetnek azon, milyen is lenne itt összetalálkozni a legendás varázsló tanonccal. Hogy azután a The Ride Forbidden Journeys üléseibe csatolva a sötétség birodalmán áthatolva valóban követhessék a különleges játék nagymesterének számító Harry Pottert, majd a filmbeli Hogwarts kastély megelevenedett másába lépve tovább folytassák útjukat a különleges varázsló világba.

Forrás:   









© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás