Mianmar
Mianmar, régi nevén Burma, ahol sok helyütt életre kelnek Ázsia letűnt évszázadai, leányok, asszonyok, akik smink és napvédő krém gyanánt iszapszerű sárga pasztát kennek az arcukra.
Mianmar úti célok:
Az egykori brit gyarmatot a japánok foglalták el a II. világháború éveiben, aztán független lett, de igazából hosszú ideig a diktátorok, lázadók, gerillák földjének számított.
1988 szeptemberében újabb államcsíny következett, és a katonák vették át a hatalmat. Egy évvel később azzal az indokkal, hogy a burmai csak az országot benépesítő etnikumok egyike, új nevet adtak a köztársaságnak: megszületett Mianmar.
A határvidékeken sosem csitultak a fegyveres harcok: a híres ,,arany háromszög” területén, vagyis a burmai-laoszi-thaiföldi hármas határhoz közeli részen az ópiumbárók magánhadserege és a kormány csapatai között rendszeresek voltak az összetűzések, és teljesen még most sem sikerült megtörni a kábítószer-kereskedők uralmát. Ezért erre a területre csak az igazán bátrak utazzanak, a Magyarországnál hétszer nagyobb Burmában akad máshol is látnivaló bőven. A dzsungeltúrákon káprázatos hegyi patakokat, eldugott tavakat, ritka növényeket csodálhatnak a turisták, a városokban pedig arannyal borított pagodák ejtik ámulatba a látogatókat.
A fővárosban, Yangunban (Rangunban) négymillióan élnek. A várost öntözőcsatornákkal átszőtt rizsföldek, tavak és folyóágak veszik körül. Annyi itt a park, a fa és a csatorna, hogy néhol a nagyváros is a dzsungel részének tűnik. Esténként az utcák megtelnek árusokkal, akik látszatra finom ételeket és szivarokat kínálnak a sétálóknak. A burmai ételek alapja a rizs, amelyet nyers zöldséggel és erjesztett rákpasztával ízesítenek, majd az egészet curryvel fűszerezik. Ezt aztán le lehet öblíteni cukornádsziruppal, de népszerű a narancspálinka és a licsiből készült bor is. A helyiek kedvelt itala az úgynevezett dzsungellikőr, ami olyan erős, hogy a leheletünk lángra lobban tőle.
Rangun üzleti negyede a gyarmati világot idézi. A volt brit hivatalnokok és az indiai üzletemberek kertes villái sorakoznak az utcákon, és itt vannak a külképviseletek is. Nem messze innen, már az új városrészben található a világ egyik legnagyobb pagodája, a Sve Dagon. Az aranyozott épület csaknem száz méter magas, a szentélyhez hetvenkét kisebb templom és több gyönyörű kolostor kapcsolódik. Ezekben az épületekben számtalan Buddha-ábrázolást láthatunk. A Sve Dagon tetején több ezer arany- és ezüstcsengettyűt helyeztek el, amelyek mindig szólnak a szélben.
forrás: Mianmar ismertető - Start Utazás
Keresés
Részletes keresés
Ennyiért utaznék, legfeljebb
Valami hasonlót?
-
Törökország, Belek: Adam & Eve Hotel 5*, all inclusive
-
Dominikai Köztársaság: Occidental Grand Punta Cana Resort 5*, all inclusive (Madridból charterrel)
-
Luxushotel főszezonra előfoglalási akcióban! Bali: Aston Bali Beach Resort and Spa 5* (3 ajándék magyar nyelvű programmal)
-
KUBA ELŐFOGLALÁSI AKCIÓBAN magyar idegenvezetéssel! 2 éj Havanna és 5 éj Varadero Hotel 3*!
-
Előfoglalási akció! Kenya, Diani Beach: Kaskazi Beach Hotel 3*+, all inclusive
Utoljára nézett utak

