Ablak a Világra - Utazási magazin


A láthatatlan lepkék hazája – A Sierra Maestra, Kuba



A láthatatlan lepkék hazája – A Sierra Maestra, Kuba

Ha Kubára gondolunk, akkor akaratlanul is a városi hangulat, a színes málladozó házfalak, az apró kávézókból kiszűrődő zene, a régi autók és az utca menti kis bazárok jelennek meg a fejünkben. De ha egyszer elegünk lesz a mulatozásból akkor hová menjünk? Ekkor jön el az ideje, hogy felkeressük az ország legmagasabb hegységét a Sierra Maestrát, mely egyben Kuba egyik legszebb nemzeti parkja is.

A csodálatos és félelmetesen sokrétű flóra és fauna mely itt található, rendkívül egyedivé varázsolja ezt a helyet, mégis csak kevés turista vetődik erre. A kalandvágyó utazóknak azonban kötelező e vidék, hiszen a forradalmárok egykori búvóhelyét öleli körbe. Castro és társai gerilla-főhadiszállásáig, a Plata Parancsnokságig műút vezet, de fotózni még a műholdak korában is tilos. De nem is baj, a hegységrendszer köderdői sokkal érdekesebb látvány tartogatnak. A Pico Torquino 1972 méteres csúcsára a párás meleg és a szintemelkedés miatt nem könnyű felkapaszkodni, de megéri. No nem a kilátás, hanem az erdőben élő ritka állatok és persze madarak miatt.

A Karib-szigetek állatvilágát főleg a népes madárvilág gazdagítja, ezeket Kubában 350 faj képviseli. A kis, színes kolibrik gyakran, amíg Kuba nemzeti madara, a 'tocororo' (kubai trogon) csak ritkán kerül a szemünk elé. De ha szerencsénk van vethetünk egy pillantást akkorka békákra, mint a hüvelykujjunk körme, vagy felfedezhetünk egy kubai törpekuvikot, illetve megcsodálhatjuk a láthatatlan szárnyú pillangókat is, melyek csak ezen a területen honosak.


Forrás:   









© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás